Elkezdődött….újra KEK tábor. Ezen a nyáron a táborfalvai kiképzőbázis ad helyet a második Különleges Erők Katonai (KEK)Táborának

Több mint negyven lelkes fiatal kezdte meg a megpróbáltatásokkal teli KEK tábort, melyet egy tapasztalt kiképző csoport irányít a dandár állományából. A résztvevőket megérkezésük után két csapatra osztották. Mivel közülük húsz fő már volt tavaly, így ők már kicsit otthonosabban mozognak a terepen. A másik csoportnak ez lesz az első KEK tábora, de remélhetőleg jövőre ők is már visszatérő “vendégek” lesznek. A kiképzők ismertették a rendszabályokat, valamint  munka-,tűz – és balesetvédelmi oktatást tartottak. Ebéd után mindenki átvette a szükséges felszerelését majd rövid, de alapos egészségügyi ellenőrzés után fizikai állapotfelmérésre került sor. A fiatalok kissé elfáradtak a nap végére, hiszen volt, aki több száz kilométerről érkezett. Az este csapatépítő bográcsozással zárult.

Comments are closed.